- Megfogtam! - kiáltotta Phury Bellának, amikor a karjaiba emelte az unokahúgát. Nalla kacagni kezdett, és beletemette az arcát nagybátyja hajába, amit imádott csinálni, majd kis karjával erősen átölelte.
Bella beszaladt a testvériség házának könyvtárába, és hirtelen megállt az ajtóban, ezüstszínű ruhája elegánsan hullámzott a lába mellett. A nyakában lévő gyémántok úgy ragyogtak, mint a nap, de nem csak ott volt rajta, hanem a csuklóján és a fülében is.
- Ó, hála istennek! - mondta. - Esküszöm, olyan gyors, mint az apja.
- Lenyűgözően nézel ki - jegyezte meg Cormia Phury mögül.
- Köszönöm! - Bella a ruhája szélét babrálta. -Nem ez a szokásos stílusom, de...
- Attól még nagyon jól áll. - Zsadist lépett be a könyvtárba. Úgy nézett ki, mint Cary Grant gonosz alteregója. A szmoking tökéletesen állt rajta, és többnyire a hóna alatt lévő fegyvereket is elrejtette.
Szigorú arccal megrázta a mutatóujját a lánya felé.
- Megígéred, hogy jól fogsz viselkedni a nagybácsikáddal és a nagynénikéddel?
Nalla olyan komolyan bólintott, mintha abba egyezne bele, hogy elvállalja az Egyesült Államok elnökségét.
- Igen, apuci.
Zsadist mosolya beragyogta az egész galaxist.
- Ez az én kislányom!
A gyerek is elmosolyodott, és kitárta a karját.
- Puszit, apuci!
Zsadist megölelte, aztán a kislány már az anyukája felé nyújtózkodott.
- Na jó - mondta Zsadist hivatalosan, miközben átadta a gyereket a felének. - Tizenegy óráig a Metropolitanben leszünk. Aztán Wrath lakásában vacsorázunk. Nálam lesz a csipogóm, a mobilom, a BlackBerrym...
Phury megveregette ikertestvére vállát.
- Végy egy mély lélegzetet, testvér! Szívd be a friss levegőt!
Zsadist megtette.
- Oké. Szóval, tudom, hogy jól ellesztek vele. Vagyis, igen, minden rendben lesz... teljesen rendben...
Phury ránézett az órájára. i
- El fogtok késni. Szerencsétek lesz, hia a nyitányra odaértek.
- Annyira izgatott vagyok! - mondta Bella, és odaadta Nailát Phurynek. - Mascagni Parasztbecsülete. Fantasztikus lesz!
- Feltéve, hogy ez az apuka végre hajlandó lesz kilépni a házból. - Phury egy kicsit megrázta az ikertestvérét. - Menj! Légy együtt a feleddell Az isten szerelmére, hiszen ma van az évfordulótok!
Zsadist és Bella körülbelül húsz perc múlva hagyták el a könjrvtárat. De az is lehet, hogy huszonöt.
Phury megrázta a fejét.
- Komoly gondjai vannak a különválással, nem gondolod?
- Ó, mert te sokkal jobb vagy!
A férfi megfordult. Cormia a kanapén ült, és alvó kisfiúkat, Ahgonyt - vagy ahogy ők szólították, Aggie-t - a karjában tartotta. A kisbaba anyukája hüvelykujját szorította. Ez volt a szokása mindig, amikor elaludt.
- Ezt kikérem magamnak!
- Mesélsz nekem, Phury bácsi? - kérdezte Nalla. - Légy szíves!
- Hát persze. Mit szeretnél? - Habár nagyon jól Itidta a választ.
Amikor leültek a kanapéra Cormia mellé, a kislány rámutatott arra a meséskönyvre, amit Phury rajzolt neki.
- A harcososat.
- Milyen meglepő! - Rákacsintott Cormiára. -I Így érted, a harcos és a lányt?
- Nem, Phury bácsi a másikat.
- A harcos és a hajó. Nalla felkacagott.
- Nem!
Phury színlelt komolysággal bólintott.
- Jól van. Szóval a harcos és a binokel kártyajáték.
Nalla zavartnak tűnt.
- Milyen pinokkió?
Cormia felnevetett. Zöld szeme olyan gyönyörű volt, hogy Phury alig tudta elfordítani róla a tekintetét. Egy pillanatra eszébe villant, hogy a kisfiúk az anyukája zöld szemét örökölte, a tavaszi falevelek hihetetlen árnyalatát.
Nalla mocorogni kezdett, és Cormia azt mondta, - Ne kínozd már szegényt!
Phury ölébe vette az unokahúgát, megcsókolta a felét, megsimogatta kisfia puha arcát, aztán kinyitotta a meséskönyvet, és az ősi nyelven olvasni kezdett.
- Volt egyszer egy erős, bátor harcos, aki egy szeles napon az erdőben sétált...
Aggie kinyitotta a szemét, és egy olyan hangot adott ki, amit a kisbabák akkor szoktak hallatni, amikor jól érzik magukat. Egyfajta elégedett sóhajt. Phury jól ismerte már, mert Nallától és Aggie-tól sokszor hallotta. Olyan hang volt, mint amikor tele a pocakjuk, a szüleik ott vannak mellettük, és egy számukra kedves hang belekezd egy mesébe.
Amikor kiesett a mesélés ritmusából, Cormia odanyúlt és megszorította a kezét.
Tudja, gondolta Phury. Mindig tudja... Tudja, hogy épp a szüleire gondolt, a testvérére, a múltra és a jövőre, a reményekre, az álmokra és a félelmekre.
Cormia tudta, mi jár a fejében, és azt is, ami a szívében lakozott, mégsem tántorította el tőle semmi. Tudta, hogy ennyi év elteltével is még mindig aggódik amiatt, hogy tiszta maradjon. Tudta, hogy örül annak, hogy a fiuk az anyukájára hasonlít, mert ezt úgy értelmezte, hogy a függőségre való biológiai hajlamot, amit magában hordozott, talán nem örökítette át a gyermekébe. Tudta, hogy még mindig harcol az érzéssel, hogy nem tesz meg mindent a körülötte lévőkért.
Mindezt tudta, mégis szerette.
Phury megcsókolta a lány csuklójának belső oldalát, és a következő generációra nézett. Remélte, hogy az élet csupa jó dolgokat tartogat a fiatalok számára, hogy a holdfényes éjszaka mindig tiszta lesz nekik, hogy a szél mindig lágyan fúj, és hogy a szívük legmélyebb szerelmét egy arra érdemes társ fogja viszonozni.
De azt is tudta, hogy nem lesz könnyű, és olyan kihívásokkal kell majd megbirkózniuk, amit most még el sem tud képzelni.
Mindezek ellenére hitt abban, amit a szemükben látott, mert mindkét ágról túlélőktől származtak. Ez pedig nagyobb segítség az életben, mint a könnyű élet bármilyen garanciája.
Megköszörülte a torkát.
Aztán folytatta az olvasást.
|