John - miközben a kiképzőközpont tornatermében állt -, a diákokkal együtt felsorakozva, és várta a következő jujitsu mozdulatra felszólító parancsot, érezte, hogy halálosan fáradt. Az agya teljesen le­zsibbadt, és minden porcikája fájt. Ugy érezte ma-

gát, mint akit megnyúztak, és magára hagytak meg­halni.

Na jó, ez egy kis túlzás volt. De nem állt messze a valóságtól.

Az oktatás délután négykor kezdődött, mint min­dig, de be kellett pótolniuk az előző napi elmaradt órákat is, ezért ahelyett, hogy este tízkor befejezték volna, még most, hajnah kettőkor is a mozdulatokat gyakorolták.

A többi fiú is fáradtnak tűnt, John azonban pon­tosan tudta, hogy egyikük sem annyira kimerült, mint ő. Valami ok miatt az osztálytársai sokkal job­ban viselték a gyakorlati képzést nála.

Valami ok miatt? Krisztusom, hiszen nagyon is jól tudta, mi az! Nemcsak azért kellett mindenben sokkal keményebben küzdenie, mert kétbalkezes szerencsétlenség volt, hanem mert a pszichológussal való „utazás-a-múltjába-rémálom" után képtelen volt aludni, ezért egész nap úgy tántorgott, mint aki be van rúgva, és alig tudott figyelni.

A diákok előtt állva Tohr szigorú tekintettel vé­gigmérte a sort. Fekete műszálas melegítőnadrágjá­ban és izompólójában tisztára olyan volt, mint egy kiképzőőrmester, a hatást pedig tökéletesen kiegé­szítette rövidre nyírt haja és pengeéles kék szeme. John megpróbálta kihúzni magát, hogy egyenesen álljon, a gerince azonban nem volt hajlandó engedel­meskedni. Semmi erő nem maradt benne.

- Mára ennyi volt - mondta Tohr. Amikor a diá­kok megkönnyebbülten fellélegeztek, felvonta a szemöldökét. - Van esetleg olyan sérülésetek, amiről nem tudok? - Amikor senki nem válaszolt, felnézett a betonfalra felakasztott, acél védőráccsal körbevett órára. - Ne feledjétek, holnap az edzés a megszokot­tól eltérően délben kezdődik, és este nyolcig tart.

Most nyomás zuhanyozni, a busz tizenöt perc múl­va itt lesz értetek. John, itt maradnál egy percre?

Miközben a többiek kivonszolták fáradt testüket a kék tornaszőnyegeken keresztül az öltözőbe, John ott maradt a teremben. És néma imát rebegett magá­ban.

Az utazás a kiképzőközpontba és vissza maga volt a pokol. Amikor jó napja volt, egyik diák sem szólt hozzá. Amikor pedig rossz... nos, annál még a néma kiközösítés is jobb volt. Szóval bármennyire gyávaságnak tűnt is, abban reménykedett, hogy Tohr megkéri, maradjon még egy kicsit a központ­ban és dolgozzon az irodában, vagy ilyesmi.

A testvér megvárta, hogy az acélajtó becsukód­jon, aztán a kiképzőőrmesterből hirtelen visszavedlett apává. John vállára tette a kezét, és gyengéd hangon azt kérdezte tőle.

- Hogy vagy, fiam?

John sietve bólintott, bár a kifacsart mosogató­rongy állapot valószínűleg megadta helyette a vá­laszt.

- Nézd, ma este a testvérek elég későn indultak ki az utcára, ezért most azonnal mennem kell nekem is járőrözni. Korábban már beszéltem Butchcsal, és azt mondta, hogy lóghatsz vele egy ideig, ha van kedved hozzá. Lezuhanyozhatsz a Gödörbeii., ha akarsz, aztán ő majd hazavisz.

John szeme tágra nyílt. Butchcsal lógni? Aki, hogy is mondják, egy baromi jó fej? Istenem... még hogy az imák hiábavalók! Butch két nappal azelőtt tartott nekik először egy állati jó órát a bűnügyi helyszínelésről, ami után minden diák eldöntötte, hogy gyilkossági nyomozó akar lenni, mint ő.

Vele lógni... plusz megmenekülni a Hadész-expressztől hazáig?

Tohr elmosolyodott.

- Ezt vehetem igennek, ugye?

John bólintott. Aztán tovább bólogatott, mint aki nem tudja abbahagyni.

- Tudod, hogy kell odajutni? Ugyanaz a kód? - mutogatta.

- Igen. - Tohr megszorította a vállát. Hatalmas tenyeréből melegség és támogatás sugárzott át belé. - Vigyázz magadra, fiam!

John elindult az öltözőbe, és ezúttal nem habo­zott, mielőtt belépett volna a fémszekrények és a társadalmi hierarchia forró, párás labirintusába. Szo­kás szerint nem nézett senkire, miközben hátrament a tizenkilences számú szekrényhez.

Vicces, ő is meg a szekrénye is leghátul és legalul volt.

Amikor fogta a sporttáskáját és a vállára vette, Blaylock - az egyike annak a két fiúnak, akik nem sértegették - felvont szemöldökkel nézett rá.

- Nem jössz velünk a busszal? - kérdezte, mi­közben a haját dörzsölte egy törülközővel.

John nem tudta elrejteni mosolyát, amikor vá­laszképpen megrázta a fejét, majd elfordult.

Ami persze azt jelentette, hogy Lash elé állt és el­zárta az útját.

- Úgy tűnik, megint a testvéreket üldözi. - A szőke fiú szándékosan feltűnő mozdulattal csatolt fel a kezére egy hatalmas gyémántos órát, amely „tudjátok, Jacob és Co.-tól van". - Lefogadom, hogy tőröket fog tisztogatni nekik. Mondd csak, mivel fo­god megtörölni a pengéjüket, John?

John olyan erős kísértést érzett, hogy bemutassa neki a középső ujját, hogy már el is kezdte felemelni a kezét, de a francba, nem akarta még jobban felher­gelni a seggfejet. Főleg most nem, hogy a Gödörbe készült, és megmenekült a buszozástól is. Elfordult, és hogy elkerülje a konfliktust, a hosszabb úton

ment ki az öltözőből, ami azt jelentette, hogy végig kellett mennie még egy sor szekrény-pad folyosón.

- Jó szórakozást, Johnny! - kiáltotta Lash. - Ja, és ne felejts el beugorni a szertárba! Tudod, a térdvé­dőkért.

Miközben a nevetés visszhangzott a helyiségben, John kinyitotta az öltöző ajtaját és elsétált Tohr iro­dájáig... Arra gondolt, bármit megadna azért, hogy Lash egyszer megtudja, milyen érzés az, ha valakit kiszemelnek maguknak a többiek, és folyton gú­nyolják.

Vagy ha addig verik, amíg be nem hódol nekik.

Bemenni Tohr szekrényébe, majd kijönni a másik oldalon a föld alatti alagútban, olyan érzés volt, mintha kilépett volna a napfényre: csodálatos meg­könnyebbülés. Na persze csupán tízórányi szabadság várt rá, jelen körülmények között azonban ez fe­lért egy örökkévalósággal.

Butch társasága pedig pontosan az volt, amire a legnagyobb szüksége volt.

Gyorsan végigsétált az alagúton a nagy ház felé, és egy pillanatra megállt, amikor az előcsarnokhoz vezető lépcsőhöz ért. Tohr elmondása szerint innen még körülbelül százötven méterre volt a Gödör... ezért továbbment. Amikor meglátta a másik lépcsőt, megkönnyebbült. Az alagút száraz volt és alig meg­világított, mégsem szívesen mászkált benne egye­dül.

Odafordította az arcát a videokamera felé, majd beütötte a kódot, és legyőzte magában a késztetést, hogy vadul integetni kezdjen, mint egy idióta.

- Hé, haver! - Butch hangja tisztán szólalt meg az hangszóróból. - Örülök, hogy idetaláltál.

Kinyílt a zár, John pedig felsietett a lépcsőn. Butch az ajtóban állt, és egy fekete-arany házikabátot viselt.

Neki voltak a legelegánsabb cuccai, amiket John valaha látott. Az órát is egy hajszálcslkos öltönyben tartotta, amelyben úgy nézett ki, mintha egy maga­zin címlapjáról lépett volna le.

- Az én fürdőszobámban zuhanyozz le, mert a szobatársam, aki ma nincs beosztva harcoliű, a kecske szakállát fazonírozgatja az övében.

- Na és akkor mi van, zsaru? - szólt ki egy mély hang.

- Tudod, hogy igazam van. MSZM-ben szen­vedsz. - Butch odanézett rá. - Megrögzött Szakáll Mániában. Hé, figyelj csak, J-haver, készültem be­menni a városba. Velem tartasz?

John imádta, ha Butch J-havernek szólította, és az is nagyon tetszett neki, hogy egy olyan fickó, mint ő, arra kérte, hogy menjen el vele valahová.

Bólintott, mire Butch elmosolyodott.

- Klassz. Csináltatok magamnak még egy tetová­lást. Neked van?

John megrázta a fejét.

- Talán te is kapsz egyet.

Egy tetoválást? Butchcsal? Istenem, ez az este egyre jobban alakult!

Amikor bólintott, a zsaru elmosolyodott és körül­nézett.

- Jártál már itt nálunk?

Megrázta a fejét, mire Butch körbevezette, és egyértelművé vált, hogy a Gödör férfiközpontú. Bú­tor nem sok volt benne, sporttáska viszont annál több, valamint egy egész regiment vodka és whisky. A csocsóasztal lenyűgözőnek tűnt. Csakúgy, mint a nagy felbontású plazmatévé és a hihetetlen mennyi­ségű számítógép a nappaliban. A levegőben nagyon finom illat terjengett, főleg füst, bőr és arcszesz illa­ta.

Butch végigvezette egy folyosón.

- V abban a szobában lakik.

John benézett az ajtón, és egy fejtámla nélküli hatalmas ágyat pillantott meg, rajta fekete ágyterítő-vel. Mindenfelé fegyverek és könyvek hevertek, mintha egy tengerész hadtest megszállt volna egy könyvtárat.

- Én pedig ebben.

John besétált egy kisebb hálószobába, amely ro­gyásig volt tömve férfi ruhákkal. Gurulós ruhaállvá­nyokon ingek és öltönyök lógtak, mindenfelé nyak­kendőket és cipőket lehetett látni, és a komódon leg­alább ötven pár mandzsettagomb hevert. Mint egy áruházban. Egy nagyon-nagyon drága áruházban.

- Tiéd a fürdőszoba. Tiszta törülközőt a vécé te­tején találsz. - Felvett egy whiskyvel teli kristálypo­harat az éjjeliszekrényről, és a szájához emelte. - És gondolkozz el a tetováláson! Az a hely, ahová me­gyünk, nagyon menő. Profin meg tudnak csinálni bármit.

- Meg akarsz rontani egy gyereket, zsaru?

John az ajtó felé kapta a fejét. Hatalmas termetű kecske szakállas férfi állt a küszöbön, akinek az ar­cán is voltak tetoválások. Bőrnadrágot és fekete pó­lót viselt, az egyik kezét bőrkesztyű fedte, a szeme pedig olyan gyémánt fehér volt, mint egy husky ku­tyának, a szivárványhártyájának külső körvonala pedig sötétkék.

Ahogy John rábámult, egyetlen szó jutott az eszébe: Einstein. A fickóból csak úgy áradt az intelli­gencia - amit a szeme, az az átható, jeges tekintet sugallt.

- Ő a szobatársam, Vishous. V, ez itt John.

- Mi a helyzet? Már sokat hallottam rólad. - A férfi a kezét nyújtotta, John pedig kezet fogott vele.

- Ami pedig a tetoválást illeti - mondta Butch -, már nagykorú. Ugye? Huszonvalahány éves vagy.

- Jobb lenne, ha inkább várna vele. - V Johnhoz fordult, és a jelbeszéddel mutogatni kezdett. Hibát­lanul.

Ha az átváltozásod előtt tetovál rád valamit egy ember, az átváltozás után a kép el fog torzulni, aztán egy-két hónap múlva ki is fakul. Ha viszont vársz egy kicsit, én azt teszek rád, amit csak akarsz, méghozzá olyan tintával, ami valóban megmarad.

John csak pislogni tudott. Aztán leejtette a földre a sporttáskáját, és mutogatott valamit válaszul.

Hűha!! Te süket vagy?

Nem. Hallottam a testvéremtől, Tohrtól, hogy te csak; így tudsz kommunikálni, ezért a minap megtanultam a jelbeszédet. Gondoltam, előbb-utóbb biztos összefutunk.

Mintha egy teljesen új nyelv megtanulása nem igényelne túl nagy erőfeszítést

- Hé, kívülállónak érzem magam!

- Csak tanácsot adok a fiúnak. John füttyentett egyet, hogy magára vonja V figyelmét.

Megkérdeznéd Butchtól, hogy ő mit tetováltat magá­ra?

- Jó kérdés. Zsaru, mit tetetsz magadra ma este? Csőrikét a seggedre?

- Hozzáteszek egyet a régihez. - Butch odalépett a gardróbszobához, kinyitotta az ajtaját, aztán levet­te a köntösét, és egyetlen fekete boxer alsóban állt meg előtte. - Mit is vegyek fel...

John megpróbálta nem bámulni, de nem sikerült. A zsarunak nagyon jó testfelépítése volt. Széles váll. A gerincéből legyezőszerűen szétálló, vastag izmok. Izmos kar. Nem volt olyan hatalmas, mint a vámpír Tohr, embernek azonban a legnagyobb termetű, akit John valaha látott.

A dereka alatt hátul keresztben húzódtak rajta a tetoválásai. A fekete tintával készített, szabályos minta sok helyet elfoglalt. Egy sor vonal volt - nem is csak vonalak, inkább valami numerikus dolog. Négy függőleges pálcika egy csoportba rendezve, melyet átlósan keresztbe szelt egy ötödik. Öt egy­ség, plusz egy magányos vonal. Huszonhat. V John sporttáskájára mutatott.

- Hé, haver, valami kifolyt a táskádban. Van ben­ne sampon, vagy valami ilyesmi?

John megrázta a fejét, aztán a homlokát ráncolta, amikor meglátta az egyik sarokban a sötét foltot. Odament és elhúzta a cipzárt. Valami volt a ruhái tetején. Valami fehér, sűrű folyadék...

- Mi a franc ez? - kérdezte V .Ó, istenem... lehet, hogy valaki...?

Butch eltolta Johnt az útból, belenyúlt a táskába, és az ujját az orrához emelte.

- Balzsam. Hajbalzsam.

- Jobb, mint amire gondoltam - dörmögte V. Butch mogyoróbarna szeme feltekintett.

- A tiéd, J-haver? - amikor John megrázta a fejét, a zsaru azt kérdezte. - Van valami problémád a suli­ban, amiről nem beszéltél?

A férfi arca sötét volt, mint aki készen áll arra, hogy levadásszon bárkit, aki bántja Johnt és a hol­miját, akárki legyen is az, aztán úgy beleveri a föld­be, mint egy sátorcöveket. Egy rövid pillanatig John eljátszott azzal a boldog gondolattal, hogy Butch jól elveri Lasht, aztán betuszkolja egy öltözőszekrény­be.

De nem akarta, hogy valaki más oldja meg he­lyette a problémáját.

Megrázta a fejét, mire Butch összehúzta a szemét, és V-re nézett. Aki egyszer bóhntott.

Aztán Butch elmosolyodott, és úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.

- Majd szólok Fritznek, hogy tisztítsa ki a ruháidat. És ne aggódj, majd találunk valamit neked, amit felvehetsz. Nem gond.

John ránézett V-re, és egy pillanatra sem dóit be a zsaru arcán tükröződő „nincs-semmi-különös" ki­fejezésnek.

Mondd meg neki, hogy nincs semmi! Mondd meg, hogy én is el tudom intézni! V csak mosolygott.

- Butch, már tudja, nem igaz, zsaru?

- Hogy nincs semmi, és ő is el tudja intézni? Igen, tudom, V haver.

Azt hittem, hogy nem érted a jelbeszédet. Butch megrázta a fejét.

- Bocsi, még nem tudok kézről olvasni, de a seggfejekhez értek. Ahogy már mondtam, ne aggódj semmi miatt!

A fickó tovább vigyorgott, és az arcán végtelenül elégedett kifejezés ült. Mintha már előre élvezné, hogy a probléma mélyére hatolhat.

John segélykérően V-re nézett, a vámpír azonban összefonta a mellén a karját, és megint bóhntott Butch felé. Abszolút egyetértett a tervvel.

Bármi volt is az.